2. rész „Örökre barátok”

Sziasztok! Tudom nagyon el tűntem, de már a suli első pár hete elég nehéz volt, ráadásul még a laptopom is elromlott.. :/ De sikeresen megjavították és mostantól megpróbálok újult erővel  neki vágni megint a dolgoknak. :) Viszont annak nagyon örülnék, ha jönne pár vélemény, hogy ti mit gondoltok. ;)

Jó olvasást! :)

Ölel titeket Melcsi A.M. :)

* Miley *

Apámnak hála nem sokkal a külön órák és a többi elkezdése után megkaptam az első tv szereplési lehetőségemet. Mivel apum mindig vigyázott ránk ő vállalta el a menedzseri feladatokat, ami azt jelenti, hogy ő lett attól a „fellépéstől” kezdve az én menedzserem. Én őszintén örültem neki legalább nem kellett egy új embert megismernem, aki attól kezdve dirigált volna nekem. Teljes mértékben megbízok apámban és tudom, hogy mindig csak a legjobbat akarja nekünk.

De vissza a szerepre. Apa sok híres embert ismer, akik ugyan úgy sok felkapott embert ismernek és egyikőjük egyszer hallott róla, hogy Disney csatorna szerkesztői keresnek egy tehetséges nagyjából velem egykorú lányt és ő rögtön rám gondolt. Így szólt apámnak, aki egy kis erőfeszítéssel meg tudott szervezni nekem egy találkozót ahol rögtön megkaptam a szerepet és mindenkitől csak azt hallgattam, hogy én erre a szerepre születtem. Bár még mindig nem tudtam mit kell csinálnom vagy akármi csak annyit árultak el, hogy én leszek a főszereplő, amitől egy kicsit megijedtem. Aztán kiderült, hogy az én drága apám is mellettem lesz végig a sorozatba. Jaj, igen el is felejtettem megemlíteni Hannah Montana lesz a címe az első filmsorozatomnak.

Mikor ez mind kiderült haza érve rögtön rohantam a legjobb barátnőmhöz Ariához elújságolni neki. De ő nagy bánatomra, ahogy megtudta ott hagyott nagyon szomorú voltam miatta, hisz ő volt a legjobb barátnőm. Hiába volt ott mellettem Aly és Cody nagyon messze voltak tőlem és nekem szükségem lett volna egy jó barátra, aki mindig mellettem tud lenni és fájt, hogy ott hagyott az, akivel még kicsi korunkban megfogadtuk:

„- Milz kérdezhetek valamit? – nézett rám félénken Aria.

- Igen persze. – mosolyogtam rá a homokozás közben.

- Ugye mi mindig egymás mellett maradunk és örökre barátok leszünk? – kérdezte és lélegzet visszafojtva várta a válaszom.

- Hát persze Aria. – öleltem meg.

- Kisujj eskü? – mosolyodott el.

- Rendben.

Összeakasztott a kisujjakkal mondtuk el egyszerre, hogy:

- Esküszöm, hogy örökre melletted leszek, és a barátod leszek.

Ezek után fojtattuk tovább a játékot, míg be nem esteledett és haza nem kellett mennünk.”

Nem tudom hány évesek lehettünk, de még mindig élénken emlékszem még arra a napra és valószínűleg erre is fogok. Mivel így évek múltán ma megszegte az esküjét, amibe én eddig még bele gondolni se mertem volna, nem hogy megtenni.

Haza érve a sírás kerülgetett főleg ez az emlék miatt és csak fel akartam szaladni a szobámba, de nem tehettem mivel anya épp nagyinknak mesélte a jó híreket. Ahogy meglátott oda jött hozzám és nagyitól való elköszönés után a kezembe adta a készüléket. Köszöntem neki és ő azonnal dicsérni kezdett. Már le kellett állítanom, mert túlzásnak éreztem a sok gratulációt.

Anyát még a csalódásom estéjén miután elköszöntem nagyitól és leraktam a telefont felhívtam a szobámba. Ott elmeséltem neki mindent.

- Figyelj én is jártam így még a karrierem elején és látod, itt vagyok.

- Van valami tanácsod, hogy mit csináljak anyu? - bújtam hozzá.

- Nagyon jól tudom, hogy fontos neked, de el kell engedned hisz ő döntött így és csak bánhatja. Ne szomorkodj miatta úgy is lesz még sok barátod főleg ez a sorozat miatt egy csomó új embert fogsz megismerni, meglátod. – ölelt meg – Ugye tudod, hogy mindenki büszke rád? Leginkább én. – nézett a szemembe.

- Igen persze csak bánt ez az egész. – húztam el a szám.

- Idővel minden jobb lesz, nekem elhiheted. Csak még meg kell szoknod az új dolgokat. Ne feledd, mi mindig melletted leszünk.

- Köszi, anya. Szeretlek. – adtam neki puszit.

- Én is téged kicsim. De most gyere vacsorázni. Elizabeth biztos már megterített és mindenki csak ránk vár.

Elizabeth a mi drága házvezetőnőnk. Anyuék mindig rá bíznak minket, ha valami fontos dolog közbe jön, és mi nem mehetünk. Nagyon szeretjük őt nekem már olyan, mint a második anyukám.

Az az este elég nyugisan telt, anya kitalálta nézzünk meg egy filmet közösen annak érdekében, hogy egy kicsit felvidítson, ami mit ne mondjak sikerült, mert jó volt végre együtt csinálni valamit. Bár én a közepe tájt sikerült elaludnom. Aztán csak arra emlékszem, ahogy apa ébresztget, mert már nagy vagyok, hogy felvigyen és ott se lett volna jó ötlet aludni, hisz nem volt valami kényelmes a nagy kanapénk.

Végül pár nap alatt már nagyinál is az egész szomszédság tudott rólam a barátaimat is bele értve. Így az ismerőseink körében bárkivel is beszéltem mindenki csak gratulált nekem, amit elég nehezen viseltem az elején a barátnőm nélkül, még mindig fáj viszont már napról napra egyre könnyebb egy kicsivel.

  Most megyünk az első forgatásra már minden le lett beszélve. Már csak oda kellett menjünk és tenni a dolgunkat. Én szó szerint majd elájultam annyira izgultam. Apa próbált nyugtatni, de nem igazán ment neki.

Oda érve mikor megláttam a díszletet már tényleg az ájulás határán voltam minden ott volt csak mi hiányoztunk. Kezdés előtt még tartottunk egy megbeszélést ahol megismerhettem a sorozatbeli barátaimat. Nagyon örültem mikor kiderült, hogy nem is lakunk olyan messze egymástól és egy lánnyal már az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot. 

Emily Osmentnek hívják, és már most tudom, hogy nagyon jól ki fogunk jönni. 

Meg volt egy srác, aki egy igazi humor zsák komolyan mellette csak nevetni lehet. Mitchel Mussonak hívják és ő a másik nagyon jó barátom a sorozatban.

Apa emlegetett egy meglepetést nekem és mikor sorba mutatták be a stáb tagjait rá is jöttem mi az mármint ki az az egyik régi ismerős is szerepel velem együtt nem csak apu. Nem más mint Jason Earles, aki a sorozat beli testvéremet alakította. Számomra ez megkönnyebbülés volt ezért még jobban felengedtem és már nem is izgultam annyira. De az ismerkedés nem állt meg nála, Mithel és Emilynél ott volt még egy srác.

Moises Arias még egy vicces srác a mi kis csapatunkba. Ő az egész történet rossz fiúja, aki szeret mindenkit szívatni és ezért nem is szeretik annyira. De igazából ő is egy nagyon jó fej srác. Vele is elég jóba lettem. 

Őket megismerve szinte teljesen megnyugodtam így már a kamera előtt jól voltam és nem akartam percenként elájulni. A forgatás megkezdésével órákon át dolgoztunk aztán estefelé hulla fáradtan indultunk el apával haza.

1. rész Kezdetek kezdete..

Jó olvasást! :)

Sokszor ölel titeket,

Melcsi A. M. :*

* Miley *

Én egy Amerikai Egyesült Államokbeli Tennesse államban, Nashville Frankilin nevű külvárosi lány vagyok, 1992. november 23.-án születtem, akkor még Destiny Hope Cyrus néven lettem anyakönyvezve. A szüleim azért adták ezt a nevet, mert úgy gondolták egy nap majd sokra fogom vinni. Apám Billy Ray Cyrus, édesanyám pedig Leticia „Tish” Cyrus. Öten vagyunk testvérek, de csupán csak két édes testvérem van, de a többieket is ugyan annyira szeretem hiába nem édes testvéreim.

Kiskorunkban nem kaptunk ki tudja milyen nagy figyelmet a szüleinktől mivel híresek, de mikor kellett mindig ott voltak mellettünk. Emlékszem mindnyájunknak nagyon izgalmas volt, hogy már kiskorunkban megismerkedtünk az akkori hírességekkel és bejárhattuk szinte az egész világot. Viszont nyári szünetben nagyrészt a nagyszüleinknél voltunk.

Lehettem vagy 13 éves talán mikor megint náluk nyaraltunk és nagyon unatkoztam így eszembe jutott mi lenne, ha kimennék a parkba sétálni. Akkoriban mindenhová vittem magammal a gitáromat egyszerűen nem lehetett tőlem elvenni. Nagyjából már 2-3 éve tudtam rajta játszani így nem okozott ez gondot mikor hirtelen ötlettől vezérelve leültem egy padra, elő szedtem a tokjából és csak úgy spontán elkezdtem rajta játszani és közben énekeltem. Szeretek énekelni és apukám szerencsémre megtanított játszani ezen a csodálatos hangszeren. Attól a naptól kezdve majdnem minden nap kijártam és mindig ugyan ahhoz a padhoz ültem le és tettem a dolgomat. Ez nem is volt olyan nagy gond hisz az emberek körbeálltak és hallgatták az előadásomat.

Az egyik ilyen nap után ismertem meg az ottani barátaimat Allysont és Codyt. Rögtön megtaláltuk, a közös hangot és onnantól kezdve minden nap jöttek velem. Egyik nap nyugodtan ültünk egymás mellett és én adtam elő a kedvenc számaimat mikor megállt előttünk egy öltönyös férfi. Aly megbökte az oldalam, mert annyira bele voltam mélyülve a zenélésbe, hogy észre se vettem. Rögtön abba hagytam mindent, felálltam és kezdtem volna el a pakolást, mire a férfi megszólalt.

- Sziasztok. Ne ijedj meg tőlem, kérlek. – kék szemeiben nem láttam rosszindulatot így megálltam és rá figyeltem – Nagyon jól játszol. Már tegnap is láttalak, de nem volt alkalmam beszélni veled. Mit szólnál ahhoz, ha holnap bejönnél a stúdiómba? Szerintem nagy jövő áll előtted. – mosolygót miközben át nyújtotta a névjegy kártyáját.

- Köszönöm. De ez csak szórakozás semmi komoly. Sajnálom, de most mennem kell. – dadogtam és visszaadtam a kártyáját.

- De egy beszélgetés nem jelent semmit utána mondhatod azt is, hogy nem szeretnéd. – nézett rám fürkésző szemekkel.

- Oké. – egyeztem bele.

Így utólag persze bánom, mert az volt életem legrosszabb döntése.. Mikor másnap elmentünk a barátaimmal arra a helyre, míg ők kint vártak rám mi bent beszélgettünk és az a pasas egyszer csak közeledett felém. Ki akart használni plusz hazudott mindenről és én naiv bevettem. Sírva szaladtam ki a teremből aztán az épületből. Futottam és futottam mikor egy kicsit csillapodott bennem a pánik, ami elfogott észrevettem, hogy valakik futnak utánam. Gyorsan megpördültem a tengelyem körül és a hozzám közelebb állónak behúztam egyet mivel azt hittem, hogy annak a férfinak lehetnek az emberei és szerencsémre tudtam pár harcmozdulatot. De balszerencsémre nem ők voltak, hanem a barátaim és azt ütést pedig Cody kapta.

- Jaj úgy sajnálom. Bocsánat jól vagy? – néztem rá kérdőn – Jó ez idióta kérdés volt..

- Miley nyugi jól vagyok. – mosolygott rám – Amúgy jól ütsz. Kitől tanultad? – bökött oldalba.

- Biztos? – aggodalmaskodtam – Kösz apám haverjától.

- Persze. – állt fel a földről.

- Várjunk Milz mi volt ez? Mi történt oda bent? – nézett rám kérdőn Allyson.

- Hát.. – és elmeséltem nekik mindent.

- Komolyan idióta egy pasi, hogy hagyott elszaladni egy ilyen tehetséget, mint te. – nevetett Cody.

- Amúgy jól vagy ugye? Nem csinált semmit veled? – aggódott továbbra is Aly.

- Persze nyugi. Csak naiv voltam, amiért bele mentem ilyenbe. – mondtam és elhúztam a szám.

Egész nap próbáltak felvidítani, de nem igazán sikerült nekik. Aztán át mentünk Cody-hoz és ott bemutatta nekünk a dobolási tudományát. Mi meg csak hallgattuk, de Aly lefagyott mi meg nem értettük mi baja és faggatni kezdtük ő meg vázolta a tervét.

- Mit szólnátok hozzá, ha alapítanánk egy bandát? – ugrott fel a székből izgatottan.

- Hogy mit? – kérdeztük szinte egyszerre Codyval.

- Bandát! Hát nem értitek? Cody tud dobolni, én gitározni te pedig gitározni és énekelni. Nagyon jó csapat lennénk és mielőtt ti haza mennétek.. – mutatott rám - ..előadhatnánk a szüleinknek pár számot. Szerintem jó lenne.

- Ez tök jó ötlet Aly. – ugrottam a nyakába, bár az éneklés része nem igazán tetszett. – Szerinted? – néztem a dobosunkra.

- Rendben. Oké legyen. – mosolygott és egy hármas ölelésbe fonódtunk össze.  

Minden nap játszottunk és mivel Cody dobolni tudott mi meg Alyvel gitározni mindig a mi kis dobosunkhoz mentünk át gyakorolni. Én elhívtam a testvéreimet is közönségnek. A tervünk az előadásról meg is lett beszélve minden felnőttel miután bele egyeztek izgalommal vártuk a „fellépésünket” és buzgón gyakoroltunk.

Aztán eljött az idő és az utolsó esténken a szüleinkbe karolva sétáltunk át a helyszínre. Az előadásunk nagyon jól sikerült, aminek nagyon örültünk és igen azzal a fellépéssel kezdődött el az egész felhajtás körülöttem. Az az előadásunk indított el azon az úton, amin még mindig járok, és ezt köszönhetem a csodálatos barátnőmnek Allysonnak.

Miután haza mentünk a szüleim új suliba írattak. Egy olyanba ahol tehetséges gyerekekkel foglalkoznak és mindenki a saját adottságának megfelelően járhatott külön órákra. Én énekelni, gitározni, zongorázni és színjátszásra jártam ilyen plusz órákra. Eleinte nem szerettem csak színjátszást és gitár órákat mivel nem értettem mi ez a nagy felhajtás egy játék fellépés miatt. De nem ellenkeztem hisz mind a négy dolgot nagyon meg szeretem csinálni.

Prológus

Sziasztok! Hát ezennel ténylegesen megnyitnám ezt blogot abban a reményben, hogy tetszeni fog nektek amit majd itt olvashattok. 

Ölel Melcsi A. M. :)

Valamikor 2012-ben.

A mai napom is ugyan úgy kezdődött, mint a többi az elmúlt pár hónapban, talán már több, mint fél éve vagy már régebben? Mindegy már ott tartok, hogy nem is tartom számon. Utálkozó üzenetek az interneten és névtelen fenyegető levelek a postaládámban. Ezért is költöztem vissza a szülő városomban Nashville-be ahol próbálok egy kicsit eltűnni, amit a menedzserem is jó ötletnek tartott. De én nem csak ezt szeretném, változtatni akarok a külsőmön is és éppen ezért időpontot kértem a régi fodrászomtól. Úgyhogy a reggeli teendőim után indultam is oda.

Beérve a szalonba úgy fogadtak, mint régen és ez egy kicsit megnyugtatott. Azonnal leültettek egy székbe és várták az utasításaimat. Gyorsan vázoltam, hogy mire gondoltam bár nem értették mért, de neki láttak és megcsinálták. Közben azon gondolkodtam vajon ez tényleg jó ötlet volt?

De amint kész lett már tudtam, hogy nekem ez kellet, hamar fizettem és már távoztam is. Haza érve rögtön berohanok a hálószobába és onnan a fürdőszobába és már készítem is a képet. Itt az idő, hogy a világ megtudjon rólam valamit hosszú idő után. – gondolom magamban, majd lassan megnyomom a gombot. A vaku villan egyet és a kép készen is van. 

Egy mosolygós és boldognak látszó lány néz vissza a képről, ugyan akkor teljesen látszódik, hogy minden megváltozott... és még sok minden meg fog persze ezt csak az fogja észrevenni, aki tényleg ismer. 

Telefonomon először a Twitter alkalmazást nyitom meg és már is azon gondolkozok, hogy mit írjak a kép mellé. Talán egy rövid bemutatkozást, vagy, hogy – „Új haj, új Miley, új világ” – kéne megjegyzésnek bepötyögnöm?

10 percet töltök azzal, hogy kitaláljam, a hozzá fűzni valómat, de végül csak pár smileyt rakok, és már töltöm is fel.. Illetve tölteném is fel, de mind ezek előtt még gondoltam meghallgatom azt a véleményt, ami számít nekem.. Az egyetlen véleményt, amit teljes boldogsággal fogadok, akár negatív, akár pozitív.

A Twittert egy pillanat alatt bezárom, és helyette új üzenetet kezdek írni, csatolom a képet és már küldöm is.

– Szóval mit gondolsz?

A válasz hamar érkezik még is azt a rövid időt végig izgulóm, és mint általában szerencsére most sem csalódok. Ő mindig az igazat mondja.

– Fura, de tökéletes!

A boldogság átjárja a testem és innentől már mindegy, hogy mások mit gondolnak. Csak az számít, hogy ő mit mond. Boldogan válaszolok az üzenetre.

– Nagyon szeretlek apa!

Majd újra megnyitom az előbb említett közösségi oldalamat. A smileyk még mindig ott vannak az eddig nem közzé tett Tweetben. Lassan nyomok rá a kék gombra, ami azt jelenti, hogy pár másodperc múlva jönnek a kritikák... Néhány másodperc elteltével már mindenki tudni fogja, nincs megállás.  

A kép futótűzként terjed az internetesen weblapokon, a Twitteren és mindenhol. Az emberek fel vannak háborodva. Vissza akarják kapni a régi Mileyt, a kis Hannah Montanát. Fogalmuk sincs, hogy Hannah Montana milyen régóta nem él már... és soha nem is fog többet. Természetesen akadnak olyan emberek, akik még így is kiállnak mellettem. Ők a barátaim, és az én igazi Smiler-eim... akiket nagyon szeretek! 

Kíváncsiságból rákattintok pár kritikára, amiket olyan emberek írtak, akik azt hiszik, hogy mindenkinél jobbak, hiszen bennük meg van minden, ami kell, ők azok, akikre mindenki felfigyel, akiknek számít a véleménye. De nekem nem számít. Miley Ray Cyrus vagyok, aki mostantól magasról tesz arra, hogy az emberek mit gondolnak róla. De előtte még elmesélem nektek, hogy mi vezetett erre az útra.